A terhességi hányinger és hányás, vagy „reggeli betegség” a nők legalább kétharmadát érintő kellemetlen kísérőjelensége a terhesség első három hónapjában. Súlyosabb változata a terhességi vészes hányás, amely a csillapíthatatlan hányás következtében kialakuló súly, folyadék- és sóvesztést miatt már az anya és a magzat egészségét is veszélyezteti. A folyadék- és sóvesztés a szív munkáját is jelentősen lerontja és komoly szívritmuszavarok és idegrendszeri tünetek is megjelenhetnek. Ez az állapot mindenképen orvosi ellátást igényel!

 

A terhességi hányást, részben pszichoanalitikus spekulációk miatt, részben a nőkkel szembeni előítéletek miatt, sokáig a terhességgel szembeni tudattalan pszichés ellenállásnak tekintették. Sok – a reprodukciós funkciókkal kapcsolatos – női egészségügyi problémának sorsa ez, gondolhatunk itt a testi betegség rangját csak nemrég elnyert premenstruális szindrómára, amely a menstruációt megelőző hormonszint csökkenésből fakadó szorongásos-depresszív panaszokat jelenti.
Nemrég még orvosi szakkönyvek is ezt az álláspontot képviselték, és tanulmányok igyekeztek kimutatni, hogy a terhességi hányingertől/hányástól szenvedő nőknek negatívabb az anyasághoz való viszonyuk, tudattalan okokból nem kívánt a terhesség, stb. Mára úgy tűnik, hogy a terhességi hányás megjelenése a humán choriongonadotrop (HCG) hormon magas szintjével esik egybe, de szerepet játszhat ebben az ugyanekkor megfigyelhető magas ösztrogén és pajzsmirigyhormon szint is, melyek szintén okozhatnak émelygést/hányást. Egyes kutatók nem is egyszerűen a magas hormonszinttel, hanem a hormonok által beindított idegi mechanizmusokkal magyarázzák a jelenséget. E finom különbségtételt az indokolja, hogy nincs mindig egyértelmű hormonszint különbség a „terhességi betegségben” szenvedők és a tünetmentes terhesek közt.
A HCG hormon a megtermékenyített pete beágyazódását követő két napon belül kezd el termelődni, legmagasabb szintjét a terhesség 8-10 hetében éri el. Döntő szerepet játszik a terhesség megtartásában.
Ha tehát a HCG okozza közvetve vagy közvetlenül a hányingert/hányást, első megközelítésben azt mondhatnánk, hogy sajnos az emberi szervezet már csak így lett „kitalálva”, örüljön akinek nincs hányingere, és viselje el az, akinek van.

Kérdések – meglepő válaszokkal

Felmerül azonban a kérdés, hogy a HCG magas szintje miért okoz hányingert? A válasz egyszerűnek tűnik: mert az agyban található hányinger központban a HCG hormonszintet érzékelni képes receptorok* találhatók. A makacs elme azonban nem áll itt meg a kérdezésben. Miért vannak a hányingerközpontban HCG receptorok? Miért vannak pont ott? És miért hányingert keltő, s nem éppen hányinger csillapító hatású a HCG? Ha szervezetünk és agyunk évmilliókig formálódott, s ez idő alatt kiszelektálódtak az evolúciós szempontból hátrányos jelenségek és megoldások, miért maradt meg pont a terhességi hányás? Csak arra gondolhatunk, hogy az evolúciónak „célja” volt azzal, hogy kifejlesztette és megőrizte ezt a kellemetlen jelenséget. Vagy másként: ha nem származna valami előny a terhességi hányásból, akkor már régen kiszelektálódott volna, és nem érintené a nők kétharmadát. Mint az evolúció dörzsölt védőügyvédje, addig csűrünk és csavarunk, míg a végén ki kell jelentenünk: a terhességi hányás igenis jó dolog kell legyen; örüljön az, akinek van, és viselje el hiányát az, akinek nincs.
Statisztikai vizsgálatok többszörösen megerősítették, hogy akik terhességük korai szakaszában hányingerről/hányásról számolnak be, azoknál kevesebb szülési komplikáció várható és életképesebb utódot hoznak a világra. Ezzel szemben, akiknek a terhesség elején nincsenek émelygős/hányásos tüneteik, azok gyakrabban vetélnek el, gyakoribb körükben a koraszülés, és kisebb súllyal születik gyermekük. Már 1940-ben megjelent egy közlemény, amely arra a meglepő következtetésre jutott, hogy a vészes terhességi hányásban szenvedő nők közt hétszer kisebb volt a vetélés kockázata, mint az átlagos terhesek közt. Ez már csak azért is meglepő, mert a vészes terhességi hányást súlyos, veszélyeztető állapotnak tekintjük. Egy 338 főre kiterjedő vizsgálatban a következő összefüggést találták: