Hírlevél
Loading...Loading...


Facebook
Facebook By Weblizar Powered By Weblizar

A vajúdás kezdete

Ahogy egyre közelebb kerülsz a szülés várható idejéhez, a gondolataid valószínűleg elsősorban az anyaság felé vezető utad körül forognak majd. Attól függően, hogy hol tervezel szülni, nagyon különböző rutinnal találod szemben magad az általad választott kórházban vagy születésházban. Minden kórháznak megvan például a szokásos munkamenete és elvrendszere, és még ugyanazon földrajzi területen belül is óriási lehet a különbség az adott intézmények között. Hogyan tudod eldönteni, hogy melyek a nem kötelező, és melyek a kötelező rutinbeavatkozások? Attól még, hogy egy beavatkozást egy adott kórházban rutinszerűen elvégeznek és része a kórházi rendnek, egyáltalán nem biztos, hogy ez a beavatkozás kötelező vagy akár tudományosan alátámasztott. Mely beavatkozások azok, amelyek tudományos szempontból megkérdőjelezhetőek? Ha a választott kórházadban egy rutinbeavatkozás indokolatlan, milyen alternatívát tudsz esetleg a kórház munkatársaival kialkudni?

Ez már a vajúdás, vagy nem?

Az első fontos döntés a vajúdó nő számára, hogy mikor menjen be a kórházba vagy  születésházba, illetve, ha otthonszülést tervez, mikor hívja a bábát. Siessen, hogy mielőbb elérje a célját, vagy hagyjon magának mindenre elég időt? Részben nyilván attól is függ a válasz, hogy mennyi időbe telik beérni a kórházba. Ha ez lesz az első szülésed, nincs viszonyítási alapod arra vonatkozólag, hogy milyen intenzívvé válik a vajúdás, mielőtt a baba megszületik. Lehet, hogy afelé hajlasz, hogy mielőbb elérd a szülés helyszínét – különösen, ha ez az első szülésed –, hiszen senki nem szeretne az autóban szülni. (Egyébként ezek a szülések általában mindenféle komplikáció nélkül zajlanak le.) De mielőtt úgy döntesz, hogy a vajúdásra utaló első jelre bemégy a kórházba, ne felejtsd el, hogy jó okunk van óvatosnak lenni a túl korai bemenetellel.

Minden kórház szülészetének dolgozói ismerik a következő forgatókönyvet: először szülő nő megérkezik a kórházba, mert úgy érzi, hogy erősen vajúdik, végigcsinálja a kórházi regisztrációt, és mire a vajúdóhelyiségbe vagy a szülőszobára kerül, a vajúdása szinte teljesen leáll. Ha a kórházi felvételi procedúra elegendő ahhoz, hogy a te vajúdásodat leállítsa, akkor javaslom, hogy fontold meg a hazamenetelt. Megnyugtató lehet a tudat, hogy a vajúdás gyakran leállhat egyszer-kétszer, mielőtt elég intenzívvé válna ahhoz, hogy befejezze a szülés folyamatát. Ez leginkább a vajúdás korai vagy látens szakaszában történik. Ha úgy érzed, megkezdődött a vajúdás, és a nap a vége felé közeledik, próbálj venni egy meleg fürdőt, vagy igyál meg egy pohár bort, és feküdj le egy időre. Talán sikerül aludnod egyet, mielőtt a vajúdás intenzívebbé válik. Ez azért előnyös, mert így kisebb valószínűséggel fog leállni a vajúdás, amikor beérsz a kórházba, feltöltődsz energiával, sőt, lehetséges, hogy a vajúdás nagymértékben halad tovább, amíg alszol. Még egy előrehaladott vajúdás is képes leállni vagy lelassulni, amikor az otthonodból bemégy a kórházba vagy születésházba.

A bábai modellnél, amikor egy nő vajúdni kezd, beszélünk vele telefonon vagy meglátogatjuk, hogy felmérjük a helyzetet. Ha ekkor a vajúdás leáll vagy lelassul, akkor általában hazamegyünk és várjuk a következő telefonhívást. Tudjuk, hogy egy normális vajúdás nagyon gyakran zajlik eszerint a minta szerint. Az asszony ilyenkor visszatér a mindennapi teendőihez, majd ismét felhívja a bábát, ha a vajúdás megint beindul. Nem számít szokatlannak a négy, vagy öt alkalommal beinduló és leálló vajúdás sem. Ez teljesen normálisnak tekinthető, és nem jelent a baba számára megnövekedett kockázatot, ha a magzatburok nem repedt még meg. Úgyhogy miért ne várnál? Semmi vesztenivalód nincs.

Mielőtt a szülésindító gyógyszerek használata elterjedt, a legtöbb kórház hazaküldte a vajúdás elején tartó nőket, ha a vajúdás nem volt aktív. A vajúdó nők a kórház folyosóin sétálgattak, ha a hullámaik nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a méhszájat elvékonyítsák és tágítsák. Mostanában a kórházak nem javasolják, hogy felvétel után elhagyd az épületet, akkor sem, ha a vajúdás szinte teljesen leállt. Mivel a szülésindító gyógyszereknek széles palettája áll az orvosok rendelkezésére, és a közvélemény nagyon csekély tudással rendelkezik ezen gyógyszerek használatának hátrányairól, kisebb hangsúlyt fektetnek a vajúdás elősegítésének természetes módszereire. A “fájáserősítő” gyógyszerekhez való hozzáállás ellenére, ha a vajúdásod még a kezdeteknél tart, talán ki tudod alkudni, hogy sétálgathass vagy hazamehess, és akkor gyere vissza, amikor közelebb vagy a tényleges szüléshez. Ha lassú a vajúdásod, ám mégis a kórházban maradsz, számolnod kell a kórház által kiszabott határidővel, amit az orvosok a vajúdásra szánnak: ez általában tizenkét vagy huszonnégy óra.

Néha otthonszülésnél is fontossá válik az időtényező. Évekkel ezelőtt Dél-Kaliforniában jártam egy körúton, és nagyon szoros volt a menetrendem. A sógornőm, Sherry házában voltam éppen, amikor beindult a vajúdása. Egy kórházi szülés után azt szerette volna, hogy én kísérjem az otthonszülését, így az előzetes terveit gyorsan megváltoztatta. A gond csupán az volt, hogy nekem csak huszonnégy órám volt, hogy továbbinduljak a következő megbeszélt időpontra. Sherry vajúdása a ráfordított figyelemmel egyenes arányban nőtt. Hasznos volt, hogy lemondta a szomszédokkal tervezett kanasztázást. Egy órával később egy megérzésem megsúgta, hogy mi segíthetne még. Megkérdeztem Sherryt, hogy hajlandó lenne-e a hullámok között szkanderezni egy közös barátnőnkkel, Margarettel. Tudtam, hogy könnyedén legyőzi Margaretet, és meg voltam győződve arról, hogy a győzelem érzése egy újabb löketet adna a vajúdásának. Pontosan így történt. Gyönyörű unokahúgom, Christina kora reggel született, alig pár órával a továbbindulásom előtt. Meg is ünnepeltük a kislány születését a férjemmel, kiváltképp, hogy ez a nap egyúttal a férjem születésnapja is. A karizom megfeszítése a vajúdás alatt eltereli a nők figyelmét arról, hogy saját testük “védelme” érdekében összeszorítsák a medence és a combok izmait.

Szülésindítás

Minden harmadik amerikai nő szembesül a várandósság vége felé a vajúdás mesterséges beindítására vonatkozó döntéshelyzettel. A szülésindításnak vannak jogos orvosi indítékai is. Ezek közé tartozik a rák, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a vesebetegség, a korához képest kicsi baba, a magzatvíz mennyiségének csökkenése és a vajúdásra való nagyon hosszú várakozás (hetekről beszélünk, nem napokról) alatt bekövetkezett méhen belüli magzatelhalálozás. Ezekben az esetekben a szülésindítás lehetséges kockázata alatta marad a természetes folyamatra való várakozás kockázatának. Számos tanulmány egyetért abban, hogy a nők kevesebb, mint tíz százalékánál indokolt orvosilag a szülésindítás. Egy, a WHO által 1985-ben a braziliai Fortalezában “A szüléskor alkalmazott megfelelő technológiák” címmel szervezett kongresszuson a következő javaslat született: “Semmilyen földrajzi régióban nem szabadna az indított szülések arányának meghaladnia a tíz százalékot.”1

Nyilvánvaló, hogy az utóbbi évtizedben a szülésindítás nem-orvosi indítékai nőttek, mivel a dolgozó nők és szülészorvosok szeretnének minél több dolgot bezsúfolni amúgy is zsúfolt életükbe, és mivel újabb gyógyszerek váltak hozzáférhetővé. Az Egyesült Államokban az indított szülések aránya 1989 és 1998 között megduplázódott (9 százalékról 19,2 százalékra), és ez a szám láthatóan még mindig emelkedik, bár nem történt párhuzamos növekedés a babák méretében, a várandósságok időtartamában és a szülésindítást igénylő anyai megbetegedések arányában.234 Mivel ilyen sok manapság a szülésindítás, elterjedt az a tévhit, hogy a szülészorvosok képesek akaratuk szerint beindítani a szüléseket, és hogy ennek az eljárásnak nincsenek hátrányai. Mivel az amerikai dolgozó nők csak hat hét szülési szabadságnak néznek elébe, érthető módon nagyon sokan hajlandók elkezdeni vajúdni, ha a szülésindításnak nincsenek veszélyei. Azt feltételezik – gyakran tévesen –, hogy a gondozást végző orvosuk tájékoztatni fogja őket a mesterséges szülésindítás esetleges kockázatairól.

A szülésindítás hátrányai az anyára nézve

A vajúdás (beleértve a megindulását is) különböző hormonok nagyon komplex összjátékának az eredménye, amelybe nem lehet beavatkozni anélkül, hogy a normális fiziológiai folyamatot fel ne borítanánk. A normális folyamat megváltoztatása gyakran más problémákat okoz, és ezáltal további szülészeti beavatkozásokat tesz szükségessé. Egy beindított vajúdás nagyban különbözi a természetesen induló vajúdástól. A gyógyszeresen indított vajúdások alatt a nőknek általában durvább, erősebb és lényegesen fájdalmasabb kontrakcióik vannak, így ugyanaz a személy, aki képes elviselni a spontán vajúdást, gyakran fájdalomcsillapítást kér a beindított szülés rendíthetetlenebb kontrakcióinak elviseléséhez. Amikor a szülést Pitocinnal (oxytocinnal) indítják meg (lásd a 210. oldalon), egy intravénás infúziót kell bekötni. Ez automatikusan korlátozza a vajúdó nő mozgását a vénájában lévő tű és az állványhoz vezető csövek okozta kényelmetlenség miatt. Noha az infúziós állványoknak van kerekük, vajúdás közben nem egyszerű “terelgetni” őket. Ritkán, de sokkal kevésbé ritkán, mint a spontán vajúdásnál, a gyógyszeres szülésindítás méhrepedést okozhat. Ez az esemény életmentő császármetszést kíván, és néha a méh eltávolításával végződik. A mesterséges szülésindítás számlájára írható továbbá a megnövekedett postpartum (szülés utáni) vérzés.

A szülésindítás hátrányai a gyermekre nézve

A mesterséges szülésindítás fő indoka, hogy kevesebb legyen a sérült gyermek. Viszont az a helyzet, hogy ma az Egyesült Államokban a mesterséges szülésindítások felénél maga a folyamat az, amely a gyermekre nézve sérülést okozhat. Az oxytocinnal és prosztaglandinokkal beindított szülés köztudottan hosszabb, intenzívebb méhösszehúzódásokat eredményez, így beavatkozik a méhlepényből a magzat felé áramló  oxigéndús vér természetes áramlásába. Ezen okból kifolyólag a beindított szülések protokolljához hozzátartozik a folyamatos magzati szívhangfigyelés. Ahhoz, hogy a magzati szívhang-vizsgáló (CTG) a baba szívhangjait rögzíteni tudja, az anyának nyugodtan kell feküdnie az ágyon. Ha az anya nagyobb mozgásszabadságot szeretne, kérheti a baba fejébe behelyezett tű-elektródát, ám ez fájdalmas a baba számára, szükséges hozzá a magzatburok megrepesztése, és mind az anya, mind a baba számára fertőzésveszélyt jelent.

Egy további kockázati tényező, amely magasabb a mesterségesen indított vajúdásnál, mint a spontán beindulóknál, a magzati diszstressz gyakoribb előfordulásával függ össze. Nagyobb a császármetszés valószínűsége is a mesterségesen megindított szüléseknél, mint a spontán indulóknál. Egy felmérésben a rendellenes szívhangok miatt végzett császármetszések száma kétszer olyan magas volt.5 A vajúdás alatti méhösszehúzódások kinyomják a baba tüdejében a várandósság alatt rendesen ott lévő folyadékot. Császármetszésnél kikerülik ezt a folyamatot, és a baba tüdeje nagyobb valószínűséggel marad nedves születéskor, ezáltal nagyobb a valószínűsége a légzési nehézségeknek.

Az oxytocinnal és prosztaglandinokkal indított vajúdásoknál tudvalevőleg növekszik a mekónium ürülése vajúdás alatt, valószínűleg azért, mert a baba nagyobb megpróbáltatásnak van kitéve, mint spontán vajúdáskor. Számos, vajúdásra irányuló kutatásban dokumentálták, hogy a legújabb prosztaglandinnal, a Cytotec-kel (részletes ismertetése a 211.oldalon) indított szülések esetében magas volt a mekónium aránya.6789 10 Amikor sűrű mekónium kerül a magzatvízbe vajúdás alatt, a baba belélegezheti azt az első lélegzetével, ami komoly légzési nehézségeket okoz. Az újszülöttkori sárgaság is gyakoribb probléma a mesterségesen beindított szülések után, mint a természetes vajúdásoknál. Ha a baba mekóniumot nyelt vagy besárgult, nagy valószínűséggel élete első napjait intenzív csecsemőosztályon tölti az édesanya karjai helyett.

Hallottál már az iatrogenikus koraszülésről? Ez a kifejezés azt jelenti, hogy orvos által okozott koraszülésről van szó. Meg kellett alkotni ezt a kifejezést, mivel olyan sok koraszülött baba született hibásan kalkulált terminusok folytán mesterségesen beindított szülés és császármetszés nyomán. Elterjedt az a tévhit, hogy a nőgyógyászati és a szülészeti tudomány olyan fejlett, hogy nem lehetséges tévedni a terminust illetően. A valóság ezzel szemben az, hogy az iatrogenikus koraszülés sokkal gyakoribb, mint azt a szülészorvosok szívesen elismernék. És túl gyakran fordul elő “kényelmi” szülésindításnál, amikor tulajdonképpen semmilyen orvosi indoka nem lett volna a szülés menetébe való mesterséges beavatkozásnak.

A szülésindítás általános módszerei

A szülésindítás leggyakrabban használt orvosi eszközei az amniotómia (a magzatburok megrepesztése) és a különböző gyógyszeres beavatkozások: az intravénásan csepegtetett Pitocin (oxytocin) és a különböző prosztaglandinok használata (Cervidil, Prepidil, Cytotec).

Burokrepesztés

Vajúdás szélén álló nők esetében a magzatburok megrepesztése egy durva, ám néha hatékony módja lehet a vajúdás megindításának. Ez a módszer önmagában is képes a nők 70-80 százalékánál huszonnégy órán belül megindítani a vajúdást. A gond ott van, hogy a nők fennmaradó 20-30 százalékánál nagy arányban lép fel méhen belüli fertőzés.11 Önmagában a burokrepesztés nem növeli a méhrepedések veszélyét. Ez a módszer viszont a legtöbb kórházban egy határidőt szab ki, amelyen belül a szülésnek el kell kezdődnie és be kell fejeződnie, a megnövekedett fertőzésveszély miatt. Néha előfordul, hogy a burokrepesztés következtében a köldökzsinór kisodródik a méhszájon át a baba feje elé, ami a babára nézve életveszélyes helyzetet teremt.

Intravénás Pitocin / Oxytocin

A Pitocin egy szintetikus változata a természetes oxytocinnak, amit az anya agyalapi mirigye bocsát ki kis mennyiségekben a vajúdás alatt (de nem a vajúdás előtt). Amikor intravénásan adagolják, a természetesnél nagyobb dózist minden pár perc eltelte után növelik, amíg a kontrakciók elérik a kívánt erősséget. A spontán vajúdásokkal szemben az oxytocinnal indított szüléseknél nagyobb a vákuum- és fogóműtétek, valamint a császármetszés aránya, mivel a túlzottan erős méhösszehúzódások magzati diszstresszt okoznak. Az oxytocin megduplázza a rossz állapotban született babák számát, mivel a különlegesen erős kontrakciók befolyásolják az oxigéndús vér normális áramlását az anyától a baba felé. Az oxytocinnal indított szülések további veszélye a fokozott postpartum vérzés. Az oxytocint egyébként lassú vajúdáskor a kontrakciók erősítésére is használják.

Az oxytocinos szülésindítás még burokrepesztéssel együtt is gyakran sikertelen. Különösen akkor van így, amikor a méhszáj még nem érett (nem puha és vékony). Egyes asszonyoknál három-négy napon keresztül is próbálkoznak oxytocinos szülésindítással anélkül, hogy az anya elkezdene hatékonyan vajúdni.

A szülészorvosok előző generációjának azt tanították, hogy soha ne hagyják egyedül az anyát egy oxytocinnal beindított vajúdás alatt.12 Amikor túladagolás esete áll fenn (egyes asszonyok érzékenyebben reagálnak a szerre, mint mások), és a kontrakciók rendellenesen erősek és hosszúak, az intravénás adagolást le lehet állítani. A szervezetben az oxytocin felezési ideje tíz-tizenöt perc. A gyógyszeresen beindított szüléseknél sokkal gyakoribb a méhrepedések előfordulása, mint a spontán vajúdásnál. Általában a sértetlen méh spontán vajúdáskor nem húzódik össze olyan intenzitással, hogy tönkretegye saját magát. Mesterséges szülésindításkor a nők 1-3 %-ánál fordul elő méhrepedés. Ha hozzávesszük a szülésindításhoz a korábbi császármetszések tényezőjét, akkor ez a szám tovább nő. Egy felmérés szerint a gyógyszeresen indított szüléseknél a nők majdnem hat százalékának repedt meg a méhe.13

A prosztaglandinok

Normális esetben a szervezet prosztaglandinokat termel, hogy felpuhítsa a méhszájat és a méh alsó felét. Az elmúlt pár évtizedben a vegyészek számos szintetikus variációt előállítottak. Az FDA az 1990-es évek közepén két formáját engedélyezte: a Prepidilt és a Cervidilt. A Prepidil egy prosztaglandin tartalmú zselé, amelyet a méhszájra kennek, a Cervidil pedig egy tampon, amely szintetikus prosztaglandint bocsát ki magából. Mindkét változatot gyakran használják az oxytocinnal együtt. Egyes nőknél ezek a szintetikus prosztaglandinok hányingert, hányást és hasmenést okoznak. A méh túlzott stimulációja esetén a Prepidil letörölhető a méhszájról, a Cervidil tampont pedig ki lehet húzni. Még ilyen óvintézkedések és a Terbutaline nevű méhlazító gyógyszer mellett is előfordul néha méhrepedés.

A szülésindítás eszköztárának legújabb tagja a Cytotec (általános neve misoprostol). Ez a pici fehér tabletta az 1990-es években nagyon gyorsan az amerikai kórházak kedvenc szülésindító szerévé vált, annak ellenére, hogy az FDA nem hagyta jóvá a használatát várandós anyák esetében. Az FDA ezt a gyógyszert gyomorfekély megelőzésére engedélyezte. Várandós asszonyok esetében a használata legális, de nem etikus, mivel a szülészeti gyógyszerkönyvbe történt felvételét nem előzte meg formális, gondosan megtervezett kutatás. G. D. Searle, a Cytotec gyártója kijelentette, hogy nem kívánja a Cytotec-et szülésindító gyógyszerként engedélyeztetni. 14 E kiskapunak köszönhetően – amely lehetővé teszi a Cytotec kísérleti használatát –, nincs biztosíték a katasztrofális mellékhatások és az előreláthatatlan eredmények kiküszöbölésére.

Amikor egy gyógyszergyártó egy új gyógyszer bizonyos célra való engedélyeztetéséért folyamodik az FDA-hez, a terméket széleskörű, nagy számú alanyon végzett vizsgálatnak vetik alá. Az ilyen vizsgálatoknak az a célja, hogy kiderüljenek a lehetséges veszélyes mellékhatások, csakúgy, mint az ideális adagolás mennyisége és időtartama. Bár minden hasonló szervezett értékelés hiányzik, a Cytotec-kel indított szülések száma évről évre nő. Számos felmérés készült a Cytotec szülésindításra való felhasználásáról, de “ezek a felmérések nem voltak megfelelő nagyságúak, hogy kizárják a nem jellemző, súlyos negatív hatások lehetőségét”, legalábbis egy köztiszteletben álló angol orvosi kiadványban 1999-ben megjelent ismertetés szerint.15

A gyártónak még csak adagolási javaslata sincs a Cytotec szülésindításhoz való használatát illetően, és ez azt jelenti, hogy a szülész-nőgyógyászok a saját belátásuk szerint rendelik el az adagot, döntésüket olyan tényezőkre alapozva, amelyeknek semmi közük sincs az anya és a baba biztonságához. A szülész-nőgyógyászoknak egy csoportja úgy döntött, hogy az egész 100 mikrogrammos tablettát felhelyezi a várandós nő hüvelyébe szülésindításkor (a gyógyszert szájon át történő adagolásra tesztelték gyomorfekély megelőzésére), majd a 100 mikrogramm választását azzal indokolták, hogy “ehhez a dózishoz egyszerű pontosan hozzáférni.”16 Feltételezhető, hogy később változtattak a 100 mikorgrammos adagon, miután a kutatók olyan konszenzusra jutottak, miszerint ez az adag túl sok katasztrofális méhrepedést okozott. Igazuk van abban, hogy a tablettákat félbevágni vagy negyedelni valóban igen pontatlan, de a 100 mikrogrammos adag elrendelése rendkívül arrogáns dolog, különösen, ha figyelembe vesszük azokat az anyán és a babán megfigyelhető aggasztó tüneteket, amelyek már ezen kutatás előtt ismertté váltak, és amelyeket negyed, illetve fél tabletta felhelyezése okozott.16 Egyébként G. D. Searle kijelentette, hogy nem tervezi a Cytotec-et 100 mikrogrammnál kisebb adagokban forgalomba hozni. Ahogy majd a 11. fejezetben látni fogjuk, a Cytotec lehető legkisebb adagjai is okoztak anyai halálesetet és jártak más, katasztrofális következményekkel.

Amikor nővérekkel, bábákkal és orvosokkal folytatott beszélgetésekben hallottam, hogy a Cytotec-nek néha szörnyű mellékhatásai vannak (halott vagy agykárosodott kisbaba, súlyos vérzés, méheltávolítás, méhrepedés), eldöntöttem, hogy összeszámolom ezeket a eseteket a lehetséges összes fellelhető kutatásból. Negyvenkilenc felmérés során összesen 5439 várandós nő szülését indították Cytotec-kel.

  • 25 asszonynak repedt meg a méhe
  • 16 kisbaba halt meg
  • 2 asszonynak kellett súlyos vérzés miatt eltávolítani a méhét
  • 2 asszony halt meg

Számos kutatás mutat rá arra, hogy a babák egynegyede csecsemő-intenzívosztályra került. A méhrepedés különösen olyan esetekben valószínű, amikor a méhen korábban már hajtottak végre műtétet, pl. egy korábbi császármetszés után.

A Cytotec mellékhatásairól egyes magazinokban megjelent ismertetések után a Searle 2000-ben kétszázezer egészségügyi dolgozónak küldte ki a következő figyelmeztetést: “A Cytotec bármilyen úton történő adása ellenjavallt terhes nők számára, mivel vetélést okozhat.” A vállalat figyelmeztetett, hogy az eredeti alkalmazási javallattól eltérő használat méhrepedést, hysterectomiát, valamint az anya vagy a csecsemő halálát okozhatja. A Mother Jones politikai és közéleti magazinban megjelent cikk írója az FDA-hez intézett Információszabadság-kérelem* alapján megtudta, hogy 1998 és 2001 között az ügynökség a Cytotec-kel kapcsolatba hozható harminc méhrepedésről, nyolc csecsemő méhen belüli haláláról és két anyai halálesetről kapott jelentést.17 Egy szilikonvölgybeli hetilapban közölt cikk tárgyalt további négy anyai halálesetet, két halálhoz közeli esetet és egy csecsemő szélhűdést – mindezeket a Cytotec-kel hozták összefüggésbe, és jelentették az FDA-nek.18

Már említettem a CDC azon adatát, miszerint az 1990-es években az indított szülések száma megduplázódott: tíz százalékról körülbelül húsz százalékra. Ugyanebben az évtizedben a CDC dokumentációja szerint lényegesen nőtt a hétfőtől péntekig tartó időszakokban történő szülések száma. A Cytotec népszerűségének egyik oka nyilvánvalóan az, hogy hatékonyan segít a szülésorvosoknak úgy időzíteni a pácienseik szülését, hogy azok hétköznap, a nappali órákban történjenek.19 Néha maguk az anyák kérik a Cytotec-es szülésindítást, mert a választott orvosuk vagy szülésznőjük pont a szülésük várható idején megy pár nap szabadságra. Ezek a nők, akik általában nincsenek tisztában a szülésindítás kockázataival, inkább a korábban megindított szülést választják, hogy nehogy egy helyettes orvossal vagy szülésznővel kelljen szülniük. (Túl sok asszonyt ismerek, akik az kívánják, hogy bár ne indították volna be a szülésüket, ehelyett elviselték volna az ügyeletes orvos vagy a szülésznő kollégája általi ellátást.)

Egyes egészségügyi szakemberek Cytotec-et használnak szülésindításra olyan nőknél, akiknél félő, hogy a szülés nem indul be magától a várandósság negyvenkettedik hete előtt. (Számos amerikai államban a bábákra vonatkozó törvények és szabályozások szerint a 42. héttől a szülésnek kórházban kell történnie, ha a bába meg akarja tartani a jogosítványát.) Jó okom van azt gondolni, hogy ezen szabályozások nemkívánatos eredményre vezetnének, hiszen több problémát okoznának, mint amennyit megakadályoznak. A következőkre gondolok. A “túlhordott várandósságok” kockázatát ismetető tények (amelyeket mind az 1990-es évek végi Cytotec-kutatások előtt közöltek) rámutatnak arra, hogy 41 és fél hét előtt nem nyerünk semmit a gyógyszeres szülésindítással. Még a 41 és fél hétnél idősebb várandósságok esetében is, néhány kutatás szerint, mintegy ötszáz nő szülését kell megindítani, hogy egy csecsemőhalált megakadályozzanak. Ötszáz Cytotec-kel indított szülés esetében lehetséges, hogy a csecsemőhalálozás aránya meghaladja a szülésindítás nélküli halálozási arányt.

Nincs elegendő minőségi felmérés, amely alátámasztaná azt az alapvető feltételezést, ami megfelel minden szabálynak, szabályzatnak és bírósági döntésnek azzal kapcsolatban, hogy egy várandósságnak milyen hosszúnak kell lennie, valamint, hogy a várandósság hányadik hetében legelőnyösebb minden nő számára a szülés. Mi nők nem vagyunk pontosan egymáshoz kalibrálva. Az első ötven szülésnél például, ahol jelen voltam, hat asszony szült mindenféle probléma nélkül a negyvenkettedik hét után. Abban az időben, amikor az orvosok nem voltak annyira szülésindítás-pártiak, a legtöbb nő számára a vajúdás megindulására a várandósság negyvenkettedik hetét normálisnak, sőt optimálisnak tartották. Egy-két nap ide vagy oda a negyvenkettedik hétnél teljesen rendben volt. A szülésindítást potenciálisan kockázatosnak tartották, így csak nagyon nyomós indokkal végezték. Biztos indikáció volt a terminus elérése után a magzatvíz mennyiségének a csökkenése és a magzati szívhang változása (ezek mind placentaelégtelenségre utaló jelek).

Az 1980-as években az inga átlengett a várakozásról a beavatkozás felé. Ez nagyrészt annak tudható be, hogy az orvosok védekező mechanizmusokat dolgoztak ki a potenciális műhibaperek ellen. A legtöbb orvos tudatában van annak, hogy több kollégáját perelik be azért, mert nem végzett időben császármetszést és elveszített egy kisbabát, mint azért, hogy túl hamar végezte el a műtétet, és ezáltal iatrogenikus koraszülést vagy anyai sérülést okozott.  Az 1990-es években nem ment ritkaságszámba, hogy a nők szülését a várandósság harminckilencedik vagy negyvenedik hetében megindították, mondván, hátha több indítási kísérletre lesz szükség.

Véleményem szerint jobban szolgálná a nők és a babáik érdekét, ha az egyes államok bába-szabályozásaiban a negyvenkettedik hetet negyvenharmadikra változtatnák, sőt, leginkább ha teljesen eltörölnék. Szinte mindig nagyon pontos tünetei vannak annak, ha egy kisbaba veszélybe kerül amiatt, hogy túl sokáig maradt az anyaméhben.

A gondoskodás bábai modellje

A gondoskodás bábai modellje szerint általában bízhatunk a nő testében, hogy magától kezdjen el vajúdni. Tudatában vagyunk megfelelő bizonyítékoknak, amelyek rámutatnak, hogy bizonyos veszélyre utaló jelek hiányában (ilyenek például a magzatvíz mennyiségének a csökkenése, a magzati szívhang változása) csak kis mértékben nő a kockázat, ha a nő két héttel a számított szülési időpont után kezd el vajúdni. A negyven hétre született kisbabák 2,5 ezreléke hal meg szüléskor vagy kevéssel utána. A negyvenkét hétre született babák között a halandóság 4,5 ezrelék, ám ezen babák egynegyede olyan rendellenességgel születik, amely amúgy is a halálukat okozta volna.20

A bábák néha javasolnak bizonyos nem-gyógyszeres módokat a vajúdás beindítására, mivel számos módszer létezik, amely gyakran hatékonyabb a gyógyszeres indításnál anélkül, hogy beavatkozna a természetes folyamatokba vagy kockázatos lenne.

Szexuális közösülés

Sajnálatos, hogy egyes szülésfelkészítő könyvek még mindig terjesztik azt a tévhitet, hogy a közösülés káros és veszélyes a várandósság alatt. Egy nagyszabású, közös együttműködésen alapuló, majdnem negyvenezer nőt vizsgáló felmérés nem talált összefüggést a várandósság alatti nemi élet és a szülés kedvezőtlen kimenetele között sem az anyára, sem a babára nézve.21 Valójában az emberi ondó a prosztaglandinok legkoncentráltabb forrása, a Cervidil, Prepidil és a Cytotec csak ezt próbálják utánozni. Ez azt jelenti, hogy a várandósság utolsó heteiben a kellemes közösülés segít a nő testének a vajúdás elkezdésében. Egy kutató eredménye rámutat, hogy szeretkezés után 2-4 órával a méhszáj nyákjában található prosztaglandin-koncentráció a normálisnál ötvenszer magasabb volt.22 Bábatársaimmal már a szakma gyakorlásának kezdetekor észrevettük, hogy azok a nők, akik a várandósság alatt szexuálisan aktívak voltak, nagyobb valószínűséggel kezdenek el a negyvenedik hét környékén vajúdni, mint azok, akik nem éltek nemi életet. Nem utolsósorban megjegyezném, hogy az ondóban található prosztaglandinokat soha nem hozták összefüggésbe a méh túlstimulációjával, fájdalmasabb méhösszehúzódásokkal, magzati diszstresszel vagy méhrepedéssel. Azoknak a nőknek, akiknek volt korábban vetélésük vagy ahol koraszülés veszélye áll fönn, érdemes tartózkodni a szexuális stimulációtól, amíg nem jött el a babájuk megszületésének az ideje.

A mellek stimulációja

Mindenki, aki szoptatott már, észrevehette, hogy szoptatás alatt a méh összehúzódik. A mellbimbó ingerlésének eredményeként az anyai vérkeringésbe oxytocin kerül, ami azután a méhizmok összehúzódását stimulálja. Az oxytocin-kibocsátást a mellbimbók mind kézzel, mind szájjal történő ingerlése kiváltja. Ha egyetlen mellbimbó ingerlése nem hozza meg a várt hatást, mindkét mellbimbót egyszerre kell ingerelni. Kulturális okokból kifolyólag egyes kórházakban jobban kedvelik a mellszívóval, vagy TENS egységgel történő ingerlést (ami a bőrre helyezett párnácskákon keresztül alacsony elektromos áramot bocsát ki). A kézzel vagy szájjal történő ingerlés nem okoz méhrepedést. Ha ez a fajta stimuláció bármilyen körülmények között szokatlanul hosszú kontrakciókat eredményezne (még sosem láttam ilyet), az ingerlést azonnal abba lehet hagyni, és akkor a kontrakciók ereje csökken. A mellbimbó ingerlése különösen hatékony módszere a szülés megindításának (terminuskor), ha szexuális közösüléssel kombinálják. Hacsak a partnered nem végtelenül gyenge szerető, a szülésindításnak messze ez a legélvezetesebb módja. Lásd még a 7. fejezetben: “Ne feledd: a szülés szexuális.”

Ricinusolaj

Bennszülöttek az egész világon évszázadok óta használnak ricinusolajat a szülés megindításához. Ha szájon át vesszük be, a ricinusolaj hashajtó hatású, és az emésztési rendszer ingerlése a szülés várható idejében gyakran megindítja a szülést. Senki nem tudja pontosan, hogy a ricinusolaj miért képes a szülést beindítani. Ha egy kutatás eredménye nem vezet jelentős anyagi haszonszerzéshez, kevés felmérést végeznek irányában, ha egyáltalán végeznek. Még senki sem jött rá, hogyan lehetne érezhető haszonra szert tenni a ricinusolajból, így ez a téma szinte semmilyen figyelmet nem kapott a kutatók részéről. Ennek ellenére a ricinusolaj meglehetősen biztonságos. Egy nagyszabású születésházi kutatásban a tizenegyezer résztvevő asszony kilenc százaléka használt ricinusolajat a vajúdás megindítására, mindenféle kedvezőtlen kimenetel nélkül.23 A Farm Bábaközpontban mi a ricinusolajos szülésindítás megkezdését egy nyugodtan átaludt éjszakát követő reggelinél javasoljuk. Egy evőkanál ricinusolajat hozzáadunk egy adag rántottához vagy belekeverjük gyümölcslébe, hogy ízletesebb legyen a nők számára. Ha szükséges, egy órával az első adag után be lehet venni még egy evőkanálnyit.

A magzatburok elválasztása

A szakember két ujját a méhszájon belülre helyezi, és óvatosan elválasztja a magzatburkot a méhszáj belsejétől. Ez a művelet a méhszáj természetes prosztaglandin-termelését serkenti. Két kutatás is rámutat, hogy az esetek felénél sikeres volt a szülésindítás a magzatburok elválasztásával.24,25 Ez a módszer nem hordozza a méh túlstimulációjának a kockázatát, és nem okoz magzati diszstresszt. Viszont ha a szakember nem elég óvatos, lehetséges, hogy véletlenül megrepeszti a magzatburkot.

A magzat elektronikus monitorizálása

Az elektronikus magzatészlelést (EFM) az 1970-es években vezették be széles körben, azzal a feltételezéssel, hogy a baba számára biztonságosabbá teszi a szülés folyamatát. A kórházak már azelőtt lekezdték használni ezt a gépet, mielőtt bizonyítékokkal támasztották volna alá ezt a feltételezést, és a CTG sok helyen rutinfolyamattá vált. A kórházak körében megfigyelhető nagy népszerűsége ellenére (az amerikai nők több mint nyolcvan százaléka CTG-vel vajúdik) ezt a mindenütt jelenlévő gépet nem hozták közvetlen összefüggésbe a csecsemőhalandóság jelentős csökkenésével. Azóta elvégzett kutatások rámutattak, hogy a magzati szívhang fetoszkóppal történő időszakos meghallgatása ugyanolyan hatékonyan szűri ki az oxigénhiány miatt bajban lévő babát. Az anya szempontjából az időszakos szívhanghallgatás sokkal jobb: kevésbé fájdalmas, és kevésbé valószínű, hogy elégtelen vajúdáshoz és császármetszéshez vezet.

Amikor a méh összehúzódik, a vér nem tud olyan szabadon áramlani a méhlepényen keresztül, mint egyébként, ami azt jelenti, hogy a baba kevesebb oxigénhez jut. A babák általában igen jól tűrik az oxigénszintnek ezen ingadozásait. Általában a méhösszehúzódások nem tartanak olyan sokáig, hogy az oxigénhiánnyal károsodást okozzanak. Amikor egy baba oxigénhiányos állapotba kerül, a szívverése általában megváltozik. Ilyenkor ennek a babának gyorsan meg kell születnie.

A folyamatos magzati monitorizálás két módon történhet. A legelterjedtebb módszerben két ultrahangos fejet a csípő körül vezetett övekkel rögzítenek. A másik módszerben a baba fejéhez erősítenek egy elektródát, ami a baba fejbőre alá szúrt tűvel történik, és ez az elektróda a baba születéséig ott is marad. Az elektróda egy, a hüvelybe vezetett dróthoz csatlakozik. A baba szívhangjait egy nyomtató rögzíti.

Számos kutatás rámutatott arra, hogy a folyamatos magzati monitorizálást rutinszerűen alkalmazó orvosok és bábák néha azt hihetik, hogy valami baj van, miközben minden teljesen rendben zajlik. Valaki rosszul értelmezi a kinyomtatott eredményeket és elrendel egy sürgősségi császármetszést, majd megszületik a tökéletesen egészséges kisbaba, aki a magzati diszstressznek a jelét sem mutatja. Az anyának ellenben fel kell épülnie egy tévesen elvégzett hasi nagyműtétből. A szükségtelen császármetszés vagy más műtéti befejezés valószínűsége sokkal kisebb, ha a magzati szívhangokat időszakosan ellenőrzik Dopplerrel vagy más fetoszkóppal.

Mindezek ellenére nagyon sok kórház kötelezővé teszi minden vajúdó számára, hogy a kórházi felvételt követően húsz percig rákapcsolhassák a CTG-t, míg nagyon sok más kórházban a vajúdás alatt folyamatosan monitorizálják a vajúdókat. A baba szívhangját rögzítik és kinyomtatják, ebből állapítva meg a baba általános állapotát. Ha beleegyezel a magzati monitorizálásba csak azért, mert a kórházi gyakorlat ezt kívánja, ez azt jelentheti, hogy a kórházi tartózkodásodat a legfájdalmasabb és legkevésbé hatékony testhelyzetben kezded: a hátadon fekve. A folyamatos elektronikus magzati monitorizálás lehet, hogy rutinszerűen alkalmazott gyakorlat a legtöbb kórházban, de nincs megfelelő bizonyítékkal alátámasztva, hogy miért kellene kötelezővé tenni. Az elektronikus magzati monitorizálás:

  • nem csökkentette a magzati halandóságot
  • nem csökkentette a szélhűdések számát. Sőt, a birtokunkban lévő bizonyítékok szerint az elektronikusan monitorizált babák körében a szélhűdések száma csekély mértékben emelkedett26,27

Egy ritkán említett velejárója az elektronikus magzati monitorizálásnak a várandós nőnek az az érzése, hogy a szobában a gép áll a figyelem központjában, és nem ő. Amikor a szülésznő vagy a nővér belép a szobába, azonnal a géphez siet és megvizsgálja a kinyomtatott adatokat, néha igen keveset szólva a vajúdóhoz. Olykor a családtagokat is teljesen elvarázsolja a gép, és ezáltal szinte megfeledkeznek az asszonyról.

Az elektronikus magzati monitorizálás alternatívájaként 15-30 percenként (kitolási szakban gyakrabban) meghallgatjuk a magzati szívhangokat valamilyen magzati szívhanghallgatóval. Ezen készülékeket kézzel kell tartani, így az időszakos szívhanghallgatás nagyobb emberi ráfordítást és emberi figyelmet igényel, mint általában a CTG. A kórházak azért is szeretik a CTG-t, mert segítségével pénzt takarítanak meg. A kinyomtatott adatok azt a látszatot keltik, hogy minden asszony a vajúdás minden perce alatt a szülésznő vagy a szülészeti nővér teljes figyelmében részesül, de a valóság az, hogy a CTG lehetővé teszi, hogy egyetlen személy egyszerre négy vagy öt vajúdó asszonyt is “figyeljen”. Nyilvánvaló, hogy egy szülészeti szakember, aki egyszerre ennyi emberről gondoskodik, nem tud túl sok időt fordítani arra, hogy vajúdás alatt bátorítson, bíztasson akárkit is.

Visszautasítható rutinjellegű beavatkozások

Borotválás

Egyes régimódi kórházakban a mai napig megmaradtak bizonyos rutinbeavatkozások, ám ezeket nyugodtan visszautasíthatod, mivel komoly orvosi bizonyítékkal alátámasztható, hogy nem növeli a szülés biztonságát. Például a szüléshez nincs szükség a szeméremtest leborotválására. A borotválást a fertőzések elkerülése végett akkor vezették be, amikor a szülések bevonultak a kórházakba. Mivel későbbi kutatások rámutattak, hogy a borotvált nők esetében magasabb volt a fertőzések aránya, a legtöbb intézmény felhagyott ezzel a gyakorlattal. Mindenki, aki tapasztalta már a szeméremtest borotválását, tudja, hogy milyen kellemetlenek a borotva által ejtett karcolások és mennyire viszket az egész terület, ahogy a szőr elkezd visszanőni.

Beöntés

A következő rutinbeavatkozás, amelyet biztonsággal visszautasíthatsz, a beöntés. Egy időben ezt a beavatkozást minden kórházban szükségesnek tekintették, és rögtön a kórházi felvétel után végrehajtották. Mostanában már kevésbé elterjedt. Két kutatás is rámutatott, hogy a beöntés nem rövidíti meg a vajúdási időt, és nem csökkenti a fertőzésveszélyt. Ha nem kaptál beöntést (de néha akkor is, ha kaptál) egy pici széklet valóban távozik, ahogy a baba feje előbújik. De emiatt ne aggódj, ezt nagyon könnyű letörölni. Ezzel együtt el kell mondanom, hogy voltam jelen olyan szüléseknél is, ahol a beöntés segített egy lassan kezdődő vajúdásnak lendületet adni.

Éheztetés

Elgondolkodhattál azon, hogy vajon ehetsz-e, ihatsz-e a vajúdás alatt. Egyes kórházak a kórházi felvételt követően korlátozzák az evést és az ivást. Néhány helyen a nő semmit sem vehet magához szájon keresztül. Ezen gyakorlat okai inkább történelmiek, mintsem tudományosak. Ezt a gyakorlatot a félelem motiválta, miszerint ha császármetszésre lenne szükség, az altatásban az eszméletlen nő hányhat, majd belélegezheti a hányadékot. Akik kitalálták ezt a szabályt, azt remélték, hogy az evés és az ivás megtiltásával biztosíthatják, hogy a nőnek ne legyen mit kihánynia azokban a ritka esetekben, amikor altatásra kerül sor.

Ezzel szemben későbbi kutatások rámutattak, hogy a kórházi felvételt követő “böjt” nem garantálja, hogy a gyomor teljesen üres lesz. Vajúdás alatt ugyanis az emésztési folyamatok lelassulnak, így a néhány órával korábban elfogyasztott ételek nagy valószínűséggel még a gyomorban találhatók. Ráadásul még az üres gyomor is termel emésztőnedveket, amelyek szintén kihányhatók és belélegezhetők altatás alatt. Az emésztőnedvek belélegezve felmarják a tüdő belsejét, és ezáltal aspirációs (idegen anyag belégzése által előidézett) tüdőgyulladást, egy nagyon súlyos betegséget okoznak. Egyes kórházak altatóorvosai altatás előtt savlekötőket adnak az asszonyoknak; ez csökkenti, bár nem akadályozza meg teljesen az aspirációs tüdőgyulladást.

A császármetszéseket az epidurális érzéstelenítés megjelenéséig teljes altatásban végezték. Az epidurális érzéstelenítés mellett császározott nőknek kevésbé van hányingerük, de még ha hánynak is, mivel eszméletüknél vannak, nem veszélyezteti őket, hogy a hányadékot belélegezzék. A megfelelő altatási technikával minden esetben megakadályozható az aspirációs tüdőgyulladás.

Rutinjellegű intravénás infúzió

Azokban a kórházakban, ahol tiltják a vajúdó nő számára az evést és az ivást, általában minden vajúdónak intravénásan cukros vizet akarnak adni. Kutatások rámutattak, hogy a rutinjelleggel adott intravénás folyadékok nem helyettesítik teljes biztonsággal az evést és az ivást a vajúdás alatt.28, 29, 30 Nagy mennyiségű intravénás folyadék légzési nehézséget és rohamot okozhat az újszülöttnél, mert csökkenti a vércukor- és a nátriumszintet. Amikor ezeket a folyadékokat gyorsabban adagolják az anyának, mint ahogy a szervezete ki tudná választani, a nő görcsös állapotba kerülhet, és a tüdeje megtelhet vízzel ugyanúgy, mint a fulladásnál.

Egyes kórházakban – általában ott, ahol megfelelő bizonyíték felmutatása után a bábáknak is van beleszólásuk a gyakorlatba –, engedélyezik, hogy a nők saját akaratuk szerint ehessenek és ihassanak. Ezen változtatás után sehol nem számoltak be hátrányos következményekről. Különösen az ivást tiltó szabály feloldásával kerülhető el az anya kiszáradása, a vajúdás alatti gyengeség és az intravénás infúzió által okozott komplikációk.

Egy nagyszabású születésházi felmérés során Judith Rooks és kollégái átnézték 11814 asszony adatait, akik ehettek és ihattak vajúdás alatt. A nők huszonkét százaléka evett szilárd ételt a vajúdás alatt.23 Egyetlen haláleset sem következett be aspirációs tüdőgyulladás következtében, annak ellenére, hogy egyes nőknek sürgősségi császármetszésre volt szükségük. A Farm Bábaközpont adatai is alátámasztják ezt az eredményt. Hollandiában az orvosi gyakorlatot jelentősen befolyásolja a nők vajúdás alatti igényeit figyelembe vevő bábasági gyakorlat jobb megértése. Egy viszonylag friss holland kutatás rámutat, hogy a holland orvosok és bábák nyolcvanöt százaléka a nőkre bízza az evést és ivást illető választást, és ez semmilyen negatív hatással nincs az anyákra vagy a babákra.31 Egy másik holland felmérésben összehasonlítottak két csoportot, ahol az egyik csoport tagjai kedvük szerint ehettek, a másik csoport viszont csak átlátszó folyadékot vehetett magához. Az utóbbi csoportban gyakoribb volt a lassabban haladó kitolási szak. Milyen jó lenne, ha a holland józanságnak ezt a módszerét világszerte alkalmaznák a kórházak szülészeti osztályain!

A vajúdás és a szülés az egyetlen olyan nehéz fizikai munka, amely közben tiltott az evés és az ivás. Úgy gondolom, hogy nagyon sok “fájásgyengeség” és “méhelégtelenség” a több órás böjt által okozott vércukorszint-csökkenésnek tudható be. Judith Goldsmith, a Szülési bölcsességek a világ legidősebb társadalmaiból (Childbirth Wisdom from the World’s Oldest Societies) című könyv írója elmondja, hogy az írott történelemmel rendelkező kultúrák szinte mindegyikében az volt a gyakorlat, hogy ha az anya erősen kívánt enni vagy inni, nem tagadták meg tőle. Kultúrától függően adtak neki egy könnyű kását, csirke- vagy kecskehúst, vagy egy tálka rizst egy tojással.32 Nem ismerek olyan bábát, aki kórházon kívüli szülés esetében tiltaná, hogy az anya vajúdás alatt egyen vagy igyon. Mi több, én úgy gondolom, hogy egyes nőknek kifejezetten szükségük van táplálékra. Nekem például. Soha nem szültem tizenkét óránál rövidebb idő alatt, és minden alkalommal, meglehetősen közel a vajúdás végéhez, szükségem volt egy tofu-salátás szendvicsre, és időközönként egy-egy nagy korty vízre, hogy erős legyek és viszonylag jól érezzem magam. Egyes szüléseknél, amelyeket kísértem, tudom, hogy a pár falat ennivaló adott az anyának elég erőt ahhoz, hogy vákuum vagy fogó segítsége nélkül, maga nyomja ki a babáját. Ezekben az esetekben az anya szinte azonnal érezte a kevés táplálék áldásos hatását. A kontrakciók ismét elérték a korábbi intenzitást, és az anyáknak sikerült erőre kapniuk, hogy kitolják a babát, még ha korábban úgy tűnt is, hogy erre nem lesznek képesek. Az általunk gondozott asszonyok közül senki nem szenvedett hátrányt az evés vagy az ivás miatt. Előfordul, hogy egy asszony, aki evett, hányni fog, de ez nem probléma, hiszen nem eszméletlen. Sőt, a záróizom törvény alapján a hányás általában elősegíti a méhszáj tágulását.

Sok nő egyáltalán nem éhes vajúdás alatt, és a vajúdásuk olyan gyorsan halad, hogy az evés számukra macerás lenne. Ha a vajúdás jól halad és az anya nem kíván enni, legjobban teszem, ha ezt tiszteletben tartom. Az anya tudja, hogy mi a legjobb neki. Ugyanakkor számos asszony, különösen az először szülő nők, gyakran hat óránál tovább vajúdnak. A bábatársaim és én mindig adunk a vajúdónak ennivalót, amikor kér. Általában olyasmit kívánnak, ami tápláló, de nem kell rágni: egy kis levest például, vagy egy kis gyümölcsfagylaltot (vegetáriánusoknak szója-“fagyit”). Van, aki egy szelet pizzát kér vagy egy hamburgert. A legfurcsább kívánság, amit valaha is hallottam, egy először szülő nőtől érkezett, aki közvetlenül a kitolás előtt elkért egy üveg földimogyoróvajat a férjétől és megevett belőle két púpozott evőkanállal. Az egészet leöblítette közel egy liter málnalevélteával, majd kinyomta a babáját. Minden elismerésem!

A legtöbb nő számára sokkal fontosabb az ivás, mint az evés. A legtöbben a vajúdás legintenzívebb szakaszában a szájukon át lélegeznek és egy-egy korty folyadék jólesik. Bábatársaim és én szeretünk vizet és izotóniás italokat a kezünk ügyében tartani, hogy az anya választhasson, mit kíván inkább. Természetesen azoknak a nőknek, akik vajúdás alatt isznak, egy idő után pisilniük is kell. Akik rendszeresen pisilnek vajúdás alatt, azoknak a húgyvezetéke csak nagyritkán duzzad meg annyira, hogy katéter segítségével kelljen kiüríteni a húgyhólyag tartalmát, ha viszont nem isznak eleget, ez a helyzet gyakran fellép. Ráadásul ha fel kell a nőnek állnia az ágyról, hogy kimenjen a WC-re, azzal tovább segíti a baba leszállását.

Fontos, hogy ne felejtsük el: a kórházakban a nő számára kiszabott szoros határidő, amit a spontán szülésre engedélyeznek (általában tizenkét óra), közvetlenül összefügg az étel és az ital megtagadásának gyakorlatával. Amikor jó pár óra vajúdás után a nők megéheznek, a vajúdásuk általában kevésbé hatékonnyá válik. Az intravénás folyadék kielégítheti a nő folyadékszükségletét, de nem akadályozza meg, hogy erőtlenné váljon az éhségtől. Az éhező anyáknak nincs elég kitartásuk bizonyos szülésekhez. A bábatársaimmal nagyon sok szülést kísértünk, ahol a vajúdás több mint 24 óráig tartott. Mindannyian igényeltek valamiféle táplálékot, hogy erőt nyerjenek belőle. Azok a nők, akik ihatnak és ehetnek a vajúdás alatt, huszonnégy óránál is sokkal tovább képesek vajúdni anélkül, hogy ez ártana nekik vagy a babájuknak.


* Az Információszabadság Törvényét (Freedom of Information Act) a hetvenes években hozták, és ezen törvény alapján bárki kérelmezhet költségvetési pénzekből folytatott tevékenységekről gyűjtött adatokat, és ezen adatok közreadása kötelező, hacsak nem ütközik belbiztonsági és személyiségi jogokba. (A ford.)


1 Wagner, M. Pursuing the Birth Machine: The Search for Appropriate Birth Technology. Camperdown, NSW, Australia: ACE Graphics, 1994.

2 Wing, D. A. Labor induction with misoprostol. American Journal of Obstetrics and Gynecology, 1999; 181:339-45.

3 Ventura, S. J., Martin, J. A., Taffel, S. M., Mathews, T. J., and Clarke, S. C. Advance report on final natality statistics, 1993. Monthly vital statistics report vol. 44. Hyattsville, MD: Public Health Service, 1995; 1-88

4 ACOG Practice Bulletin No. 10, November 1999: Induction of Labor.

5 Wing, D. A., et al. Misoprostol: An effective agent for cervical ripening and labor induction, American Journal of Obstetrics and Gynecology, 1995; 172:1811-6.

6 Fletcher, H. M., et al. Intravaginal misoprostol as a cervical ripening agent. British Journal of Obstetrics & Gynecology, 1993; 100:641-4.

7 Wing, D. A. et al. A comparison of misoprostol and prostaglandin E2 gel for preinduction cervical ripening and labor induction. American Journal of Obstetrics & Gynecology, 1995; 172:1804-*10.

8 Mundle, W. R., and Young, D. C. Vaginal misoprostol for induction of labor: A randomized controlled trial. Obstetrics & Gynecology, 1996; 88:521-5.

9 Wing, D. A., and Paul, R. H. A comparison of differing dosing regimens of vaginally administered misoprostol for preinduction cervical ripening and labor induction. American Journal of Obstetrics & Gynecology, 1996; 175:158-64.

10 Surbek, D. V., et al. A double-blind comparison of the safety and efficacy of intravaginal misoprostol and prostaglandin E2 to induce labor. American Journal of Obstetrics & Gynecology, 1997; 177:1018-23.

11 Chard, T. The physiology of labour and its initiation. In Benefits and Hazards of the New Obstetrics, ed. T. Chard and M. Richards. London: Heinemann, 1997; 81.

12 Pritchard, J. A., and MacDonald, P. C. Williams Obstetrics, 16th ed. New York: Appleton-Century Crofts, 1980.

13 Plaut, M. M., Schwartz, M. L., and Lubarsky, S. L., Uterine rupture associated with the use of misoprostol in the gravid patient with a previous cesarean section. American Journal of Obstetrics & Gynecology, 1999; 180:1535-42.

14 Wing, D. A., Lovett, K., and Paul, R. H. Disruption of prior uterine incision following misoprostol for labor induction in women with previous cesarean delivery. Obstetrics & Gynecology, 1988; 91:828-30.

15 Hofmeyr, G. J., Gulmezoglu, A. M., and Alfirevic, Z. Misoprostol for induction of labour: A systematic review. British Journal of Obstetrics & Gynecology, 1999; 106:798-803.

16 Kramer R. L., Gilson, G. L., et al. A randomized trial of misoprostol and oxytocin for induction of labor: Safety and efficacy. Obstetrics & Gynecology, 1997; 89:387-91.

17 Goodman, D. Forced Labor: Why are obstetricians speeding deliveries with an ulcer drug that endangers mothers and their babies? Mother Jones, January/February 2001.

18 Stein, L. Jagged Little Pill. Metro: Silicon Valley’s Weekly Newspaper. www.metroactive.com. March 21-27, 2002.

19 www.cdc.gov/nchs/birth. Accessed May 1, 2001.

20 Barrett, J., and Pitman, T. Pregnancy and Birth: The Best Evidence. Toronto: Key Porter Books, Ltd., 1999.

21 Kelbanoff, M. A., Nugest, R. P., and Rhoads, G. G. Coitus during pregnancy: Is it safe? Lancet, 1984; 20:914-7

22 Toth, M., Rehnstrom, J., and Fuch, A. Prostaglandins E and F in cervical mucus of pregnant women. American Journal of Perinatology, 1989; 6:142-4.

23 Rooks, J. P., Weatherby, N. L., and Ernst, E. K. M. The national birth center study. II: Intrapartum and immediate postpartum and neonatal care. Journal of Nurse-Midwifery, 1992; 7:301-30.

24 Berghella, V., Rogers, R. A., and Lescale, K. Stripping of membranes as a safe method to reduce prolonged pregnancies. Obstetrics & Gynecology, 1996; 87:927-31.

25 El-Torkey, M.and Grant J. M. Sweeping of the membranes is an effective method of induction of labour in prolonged pregnancy: A report of a randomized trial. Britsh Journal of Obstetrics & Gynaecology, 1992; 99:455-8

26 Luthy, D. A., Shy, K. K., van Belle, G., et al A randomized trial of electronic fetal monitoring in preterm labor. Obstetrics & Gynecology, 1987; 69:687-95.

27 MacDonald, D., Grant, A., Sheridan-Pereira, M., et al. . The Dublin randomized controlled trial of intrapartum fetal heart/rate monitoring. American Journal of Obstetrics & Gynecology, 1985; 152:524-39.

28 Hazle, N. Hydration in labor: Is routine intravenous hydration necessary? Journal of Nurse-Midwifery, 1986; 31:171-6.

29 Lind, T. Fluid balance during labor: A review. Journal of Reproductive and Social Medicine, 1983; 76:870-5.

30 Morton, K., et al. A comparison of the effects of four solutions for the treatment of ketonuria in labor. British Journal of Obstetrics & Gynaecology, 1984; 92:473-9.

31 Scheepers, H. C., Essed, G. M., and Brouns, F. Aspects of food and fluid intake during labour: Policies of midwives and obstetricians in the Netherlands. European Journal of Obstetrics, Gynecology & Reproductive Biology, 1998; 78:37-40.

32 Goldsmith, J. Childbirth Wisdom from the World’s Oldest Societies. Brookline, MA: East-West Health Books, 1990.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com